Iskolánkban már hagyomány, hogy bekapcsolódunk a Katedra – irodalomverseny négyfordulós levelezőversenybe.
Az idén a Pagony Kiadó Abszolút Töri sorozatából Wéber Anikó: Az ellenállók vezére című ifjúsági regényével ismerkedhettek meg a versenyző csapatok. Egy időutazáson vehettek részt a 19. századba, a kiegyezés korába. A szereplőkkel együtt útra keltek az időben: megismerték a kor történelmi eseményeit, találkozhattak Kossuth Lajossal, Deák Ferenccel, Erzsébet királynéval, sőt még Ferenc József magyar királlyá koronázásán is részt vehettek.
A 2. kategóriában 7-9. osztályos diákok mérték össze tudásukat, összesen 60 csapat. Iskolánk csapata, a Cimborák a 4. helyen került az országos döntőbe.
A Cimborák tagjai 9. A osztályos lányok: Bobek Lilien, Fehérváry Flóra és Hulko Fatima. Munkájukat a fordulók során alapos felkészültség, nagy fokú önállóság és alkotóképesség jellemezte. Kezük nyomán gyönyörű megoldások születtek. Segítőjük Matyis Edit volt.
A verseny döntője 2023. június 2- án, pénteken kerül megrendezésre a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen. A lányoknak szívből gratulálunk és sok-sok sikert kívánunk a végső megmérettetésen is!
