Novinky
Karácsonyi műsor
Tanulmányi kirándulás
Do fotogalérie bol pridaný nový album Tanulmányi kirándulás.
6
Tanulmányi kirándulás - exkurzia
Tanulóink egy csoportja szeptember 12.-én tanulmányi kiránduláson vett részt. Az első állomás Gútán volt, a mai napig müködőképes hajómalomnál. A malomhoz Európa leghosszabb (86 m) fából készült hídján keresztül vezet az út. A malom megtekintése után végigjárták az 1,8 km hosszú tanösvényt, melynek 8 információs tábláján érdekességeket olvashattak a Kis-Duna holtágáról, az állóvizek ökoszisztémájáról, a Békavárról, a folyók összefolyásáról és a füzesi ártéri erdőről.
Következö állomás Komárom volt. Felkeresték az Európa-udvart, melynek épületei Európa egyes vidékeinek építészeti jellegzetességeit mutatják be, s a téren a magyar történelem nagyjainak szobrai is megtalálhatóak.
Egy rövid pihenő után az utolsó állomás a komáromi erőd, mely a legnagyobb és legjelentősebb müemlék a maga nemében Szlovákiában. Idegenvezető kiséretével megnézték az erőd érdekességeit és az út földalatti folyosókon is keresztül haladt.
Žiaci druhého stupňa dňa 12. septembra sa zúčastnili exkurzie. Prvou zastávkou bola Národná kultúrna pamiatka - Lodný mlyn v Kolárove. Je posledným fungujúcim plávajúcim mlynom, no v súčasnosti nie je v prevádzke, lebo je umiestnený na mŕtvom ramene Dunaja. K mlynu vedie 86 m dlhý most, ktorý sa považuje za najdlhší most s drevenou konštrukciou v Európe. Žiaci absolvovali prechádzku na 1,8 km dlhom náučnom chodníku. Na chodníku je umiestnených 8 informačných tabúľ, ktoré poskytujú infomácie o prírodno-kultúrnych hodnotách tejto časti Žitného ostrova.
Ďalšia zastávka bola v meste Komárno, kde navštívili Nádvorie Európy (je to unikátne stavebné dielo architektov). Stavby na námestí, ktoré má rozlohu 6 500 m2 reprezentujú historickú architektúru, charakteristickú pre jednotlivé oblasti Európy. Nakoniec navštívili protitureckú pevnosť, ktorá je najväčšou a najvýznamnejšou pamiatkou svojho druhu na Slovensku.
A tanulmányi kirándulás a Nyitra megyei önkormányzathoz benyújtott sikeresen elbírált pályázat támogatásával valósult meg.
Exkurzia sa uskutočnila s podporou NSK
Családi nap
Mindenkit szeretetttel várunk!
XXVIII. Nemzetközi diák sporttalálkozó
Az ipolysági Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskola által megrendezett Nemzetközi diák sporttalálkozón tanulóink ismét kimagaslóan teljesítettek.
Asztalitenisz – 1. hely: Bóna Zsolt, Jónás Barnabás és Sekereš Márk, akik a legjobb játékos címet is megkapták.
Kispályás futball – 2. hely: Balogh Krisztián, Tilz Adrián, Píri Csaba, Antalicz Áron, Gajdošík Zoltán, Hajtol Július Justin, Darányi Viktor. A legjobb játékos cémet Hajtol Július Justinnak ítélték.
Honvédelmi négytusa – 2. hely: Oros Lara, Balogh Krisztián. A legjobb versenyző Balogh Krisztián lett.
Az összesített eredmények alapján iskolánk az 1. helyen végzett.
Minden sportolónknak szívből gratulálunk!
4
Anyanyelvünk összeköt
- Iskolánk idén is megrendezte az Ipoly menti magyar alapiskolák alsótagozatos tanulói számára a hagyományos „Anyanyelvünk összeköt“ c. vers – és mesemondó versenyt.
A rendezvényen 11 iskola 45 tanulója vett részt. A gyerekek két kategóriában versenyeztek, az 1. - 2. osztályosok, illetve a 3. – 4. osztályosok csoportjában.
A szünetben frissítő és kézműves foglalkozások várták a résztvevőket. Ezután a gyerekeket háromtagú szakmai zsűri értékelte sávozással. Az aranysávval kitüntetett résztvevők könyvjutalomban is részesültek.
Köszönjük minden kisdiáknak, felkészítő pedagógusaiknak, és a zsűrinek, hogy részt vettek rendezvényünkön, ezzel is erősítve az összetartozás érzését.
A verseny a város önkormányzatának anyagi támogatásával valósult meg, melyet ezúton is köszönünk!
3
Mozdulj Ipolyság! - verseny
Palócföldi csalogány népdalverseny
2023. május 24 – én rendezték meg immár tizenkettedik alkalommal a Palócföldi Csalogány népdalversenyt Ipolynyéken óvodások és alapiskolások számára.
Iskolánkat 2 diákunk képviselte: Fehérváry Flóra, 9.A osztályos tanulónk EZÜSTSÁVOS MINŐSÍTÉSBEN részesült, Csákváry Bence, 5. A osztályos tanulónk KÜLÖNDÍJJAL térhetett haza, melyet az ATEMPO szlovákiai magyar zenei – kultúrális portál adományozott. Felkészítő pedagógus Mészáros Ildikó Zsuzsanna.
Mindnyájuknak szívből gratulálunk!
Angol hét
2023. május. 15-e és 19-e között a hagyományhoz hűen ismét megtartottuk az angol hetet iskolánkban. Nincs két egyforma angol hét, ez a mostani is rendhagyó volt. Az idei kalandnak 45 lelkes tanulónk vágott neki. Két csoportban (az 5. - 6. évfolyamból 23 tanulóval, illetve a 7.- 9. évfolyamból 22 tanulóval) folyt a már hagyományos játékos oktatás a kassai SIDAS nyelviskola jóvoltából.
Állandó vendégünk David Schofield mellett az idén az amerikai Andrew Marwood tette tiszteletét. Játékos foglalkozásaik között szerepelt (a teljesség igénye nélkül): problémamegoldó szerepjátékok, történetalkotás, az Állítsuk meg a buszt féle klasszikus szókincsismétlő játék, helycserés játék - amely nemcsak a szókincset, de a nyelvtant is gyakoroltatta és természetesen szókeresőzés is Wordly - program segítségével.
Diákjaink az idén sem csalódtak, sőt, egy újabb héttel gazdagodva izgatottan várják a folytatást. Az angol hét rendszeres szervezője Viczencz Gábor.
Felvidéki Fizikaverseny - döntő
2023. május 23 – án zajlott a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által meghirdetett II. Felvidéki Fizikaverseny döntője Ógyallán.
Iskolánkat Oros lara, 8.B osztályos tanulónk képviselte, aki a 43 döntőbe jutott diák közül a 11. helyen végzett. Felkészítő pedagógus Stankovič Szabolcs.
A nagyszerű eredményhez mindkettőjüknek szívből gratulálunk!
Kispályás labdarúgás - kerületi forduló
Az 5. – 7. évfolyam számára meghirdetett kispályás labdarúgó bajnokság kerületi fordulóján iskolánk fiúcsapata az 5. helyen végzett. Felkészítő pedagógus Balog Erik.
A szép szerepléshez mindnyájuknak szívből gratulálunk!
Petőfi körtáfájának ünnepélyes elültetése iskolánkban
Nevelőnőnk, Jámbor Mónika nyertes pályázatának köszönhetően iskolánk csodálatos ajándékkal,4 őshonos gyümölcsfaoltvánnyal gazdagodott, melyek egyike a PETŐFI KÖRTEFÁJA, valamint a Kék alma, a Zelenka körte és a Ropogós cseresznye oltványai.
Az ünnepélyes faültetést Máté Nikolett, 8.A osztályos tanulónk szavalata nyitotta meg. Az ültetésben 8. B osztályos tanulóink, Mácsik Bence Marcell, Molnár Mátyás és Vetor Dominik vettek részt, Stankovič Szabolcs és Jámbor Mónika pedagógusok segítségével.
A Kárpát – medence régi fajta, őshonos facsemetéinek ültetésével olyan gyümölcsfákat mentünk meg a jövő generációi számára, amelyek szívósak, ellenállók a betegségekkel szemben, nem igényelnek permetezést, ezáltal egészséges, vegyszermentes, bő termést adnak. Így talán nem is mi mentjük meg őket, hanem ők minket, hiszen egy egészségesebb jövőt tudnak biztosítani gyermekeinknek, unokáinknak.
„A Tündérkert soha nincs kész - mindig alakul valamerre. Ezen a Földön Tündérkert azáltal lesz, hogy gondozója van. Csak az értő és szerető, dolgos kéz által válik egy ültetvény kertté - és csak a Teremtő segédjeként csinálhatunk a kertből: Tündérkertet.“
(Demeter Szilárd)
Köszönjük Jámbor Mónikának ezt a nagyszerű kezdeményezést!
14
Veresegyház látogatása
A magyarországi Határtalanul program keretén belül testvérvárosunkból, Veresegyházról látogatott el hozzánk a Fabriczius József Általános Iskola két 7. évfolyamos osztálya.
Vendégeinket alsó tagozatos diákjaink táncbemutatóval fogadták, a veresegyházi diákok pedig népdalcsokorral készültek, melyet a mi 7. A osztályos diákjainknak adtak elő, valamint ajándék könyvcsomagokat ajándékoztak iskolánknak. Ezután mindkét iskola egy prezentáció keretén belül mutatta be saját városát. Ipolyság történetéről Bóna Zsolt és Matus Laura 7. osztályos tanulóink adtak elő.
Diákjaink örömmel mutatták meg a magyarországi gyerekeknek iskolánk épületét, valamint az iskolaudvar zöldövezeti részét, amely nagyon elnyerte tetszésüket. J
14
Színházlátogatás
Hosszú idő után ismét színházlátogatáson vehettünk részt a felső tagozattal. 33 tanuló tekintette meg Budapesten a Pesti Magyar Színházban a Valahol Európában c. musicalt. Nem titkolt pedagógiai célzattal esett a választásunk éppen erre az előadásra, hisz a szomszédunkban dúló háború szomorú aktualitást ad a műnek.
A csapatot Matyis Edit szervező és Balla Henriett pedagógusok kísérték el.
"Csodasarok"
Immár 10. alkalommal hirdette meg Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága a „Miénk a város!“ című népszerű online játékot, melyre 6 -10 éves gyerekek jelentkezhettek. A játék legfőbb üzenete, hogy minden gyermek saját kitartásával és tehetségével tud tenni a közösségéért, hiszen a négy héten át tartó játék során nem önmagáért, hanem közösségéért játszik. Az idei verseny témáinak középpontjában a család, az egymás iránti gondoskodás állt.
4.A osztályos diákjaink, GÁLIK DORKA és KRIŽAN VIKTÓRIA kitartó szorgalmukkal, eredményes munkájukkal 100 ezer forint értékű, fejlesztőjátékokat és könyveket tartalmazó „Csodasarkot“ nyertek iskolánknak.Büszkék vagyunk kisdiákjainkra, köszönjük és ezúton is gratulálunk sikerükhöz!
Fiúk kispályás labdarúgóbajnoksága
A kispályás labdarúgó bajnokság járási fordulóján az iskola fiúcsapata remek játékával minden csapatot maga mögött hagyva a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott fel, így 1. helyezettként továbbjutott a kerületi döntőbe. Felkészítő pedagógus Balog Erik.
A nagyszerű eredményhez mindnyájuknak szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Lányok kispályás labdarúgóbajnoksága
A kispályás labdarúgó bajnokság járási fordulóján, Léván iskolánk leánycsapata a dobogó 3. helyén végzett. Felkészítő pedagógus Balog Erik.
A nagyszerű eredményhez mindnyájuknak szívből gratulálunk!
Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny
Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny regionális elődöntőjéről újabb sikerről számolhatunk be: Bóna Zsolt, 7. A oszályos tanulónk KIEMELT ARANYSÁVOS minősítésben részesült, és így továbbjutott az országos döntőbe.
Szívből gratulálunk és sok sikert kívánunk a további szerepléséhez!
Matematika olimpiász
2023. április 12 - én került megrendezésre a Matematika Olimpiász járási fordulója, melyet ismét szép eredményekkel zártunk.
A megmérettetésen 2 diákunk is SIKERES MEGOLDÓ lett, Oros Lara, 8.B osztályos és Kelemen Kristóf, 8.A osztályos tanulók. Felkészítő pedagógus Kmetyo Anita.
Mindnyájuknak szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
A Föld napja
Iskolánk idén is, mint minden évben megemlékezett a Föld napjáról.
Reggeli rádióműsor keretében a gyerekek tanulságos történetet hallgathattak meg, a nap folyamán a folyosón dokumentumfilmeket nézhettek a veszélyben lévő természetről, az élővilágról.
A diákok figyelmét sokrétű foglalkozások – plakátkészítés, fogalmazások írása, rajzok, készítése, videók megtekintése, különböző kézműves alkotások, gyomlálás, virágok ültetése, szemétszedés - által próbáltuk felhívni arra, hogy ők is mindnyájan tudnak tenni a bolygónkért, az otthonunk védelméért.
12
