Navigácia

  • Tanévkezdés

    Tisztelt Szülők, kedves gyerekek!

     

    A  2020/2021 – es tanév szeptember 2 – án, 8:00 órakor kezdődik.

    •   Szeptember 2 – án az iskolába való belépéskor a diák köteles leadnai az előzetesen kitöltött és aláírt becsületbeli nyilatkozatot, mely szerint egészséges, valamint járt-e augusztus 17.- szeptember 1. között külföldön, illetve részt vett-e tömegrendezvényen. A nyomtatvány letölthető itt: https://www.minedu.sk/data/att/17078.docx A nyomtatványt  iskolánk is megkészíti, így szükség esetén a szülő kitöltheti aznap reggel is az iskola bejáratánál. Ennek hiányában a gyermek nem léphet be az épületbe.
    • Az idei tanévnyitó az osztályokban lesz megtartva. Kivételt képez az 1. osztályos tanulók és szüleik üdvözlése, melyre jó idő esetén az iskola belső udvarán,  rossz idő esetén az emeleti folyosón kerül sor. A szájmaszk mindenki számára kötelező.                                                        Az épületbe szülők nem léphetnek be, kivéve az 1. osztályos gyermekek törvényes képviselőit.A 2., 3., 4. évfolyamos gyermekeket szüleik 8:30 órakor vehetik át az iskola bejáratánál.
    • A további napokon az iskola épületébe szintén csak az 1. évfolyam diákjainak törvényes képviselője léphet be, szájmaszkbam, és csak a szükséges minimális időtartamra.
    •  Az iskolába való belépéskor minden reggel kézfertőtlenítés és lázmérés történik. Amennyiben három egymást követő (5 perces intervallumokban mért) mérésnél is meghaladja a tanuló testhőmérséklete a 37,2 °C –ot, nem vehet részt a tanításon.Ha másnap már nincs hőemelkedése vagy egyéb tünetei, újból részt vehet az iskolai foglalkozásokon.
    • A tanítás első két hetében a szájmaszk a felső tagozatos tanulók számára kötelező mindenhol az iskola épületén belül, az alsó tagozatos tanulók számára csak az osztályon kívül kötelező. A szülő köteles biztosítani gyermeke számára 2 szájmaszkot (az egyiket tartalékként a táskájában tartva), valamint 1 csomag papírzsebkendőt.
    • Amennyiben a diák több mint 3 napon át hiányzik az iskolából, a visszatérés előtt a szülő köteles kitölteni gyermeke egészségi állapotára vonatkozó nyomtatványt: https://www.minedu.sk/data/att/17079.docx
    • Ha a szülő a gyermekénél koronavírusra utaló tüneteket vesz észre, köteles rögtön telefonon értesíteni a gyermekorvost, az iskola igazgatóját, valamint a gyermek osztályfőnökét.
  • Ünnepélyes tanévzáró

    2020. június 30 – án 8:10 órától ünnepélyes tanévzárót tartunk az iskola udvarán, melyen a diákokon kívül csak a 9. évfolyam hozzátartozói vehetnek részt.

    Az iskola épületébe a hozzátartozók nem léphetnek be, az udvarra a sportpályával szemben lévő külső kapun át lehet majd bemenni. Rossz idő esetén a tanévzáró az iskola épületében lesz megtartva hozzátartozók jelenléte nélkül.

    Az alsó tagozatos gyermekeket a szülők a bizonyítványosztás után vihetik el 9:15 – 9:30  óra között az iskola belső udvaráról.

  • TÁJÉKOZTATÁS

    2020. június 22 – től a 6. – 9. évfolyam diákjai is visszatérhetnek az iskolába, önkéntes alapon.

    Azok a diákok, akik az újranyitás után első alkalommal lépnek be, kötelesek magukkal hozni a törvényes képviselő által kitöltött nyilatkozatot az egészégi állapotukról, mely letölthető itt:

    https://www.minedu.sk/data/att/16397.pdf,

    vagy a törvényes képviselő személyesen tölti ki az iskolában első nap reggel az iskola által megkészített nyomtatványt. Ennek hiányában a gyermek nem léphet be az épületbe.

  • Szülők figyelmébe !

    Értesítjük a szülőket, hogy az úszótanfolyamra és az angol nyelvi hétre befizetett részvételi díjak visszafizetésének időpontja a következő:

    2020. június 24. (szerda) 7.00 - 14.00

    2020. június 25. (csütörtök) 7.00 - 14.00                                                                          

    2020. június 30. (kedd) 7.00 - 12.00

    Várjuk az érintett szülők megjelenését.

    Köszönjük !

  • Változás

    Iskolánk 2020. június 15 - től 10 órán át tart nyitva 6:30 - 16:30 óra között.

  • Iskolánk újranyitása

    Tisztelt Szülők!

    Az oktatásügyi minisztérium az alapiskolák fenntartóinak lehetővé tette, hogy 2020. június 1 - től megnyissák az alapiskolák 1. – 5. évfolyamát. Az iskolalátogatás a rendelet alapján feltételekhez kötött.

    Iskolánk nyitvatartása:             7:00 – 16:00

    7:00 – 7:50   – a gyerekek érkezése az iskolába, reggeli szűrés (lázmérés és kézfertőtlenítés az  iskola                                        alkalmazottai segítségével)

    7:55 – 11:35 – tanítás az alsó tagozaton

    7:55 – 12:30 -  tanítás az 5. évfolyamban

    11:35 – 16:00 – napköziotthon az alsó tagozaton

    Információk a szülők számára:

    • Június 1 – én, az első érkezési nap reggelén a törvényes képviselő köteles kitölteni és aláírni a bejáratnál az iskola által megkészített nyomtatványt gyermeke egészségi állapotáról. Ennek hiányában a gyermek nem léphet be az épületbe és nem vehet részt a tanításon. A kitöltendő dokumentum itt is elérhető: https://www.minedu.sk/data/att/16397.pdf
    • Amennyiben a gyermek több mint 3 napon át hiányzik az iskolából, a visszatérés előtt a szülő köteles újból kitölteni a gyermek egészségi állapotára vonatkozó nyomtatványt.
    • A törvényes képviselő a gyermeket csak az iskola bejáratáig kísérheti, az iskola épületébe nem léphet be. Délután az alsó tagozatos gyermeket az igazgató által megbízott személytől veheti át a bejáratnál.
    • A szülő köteles biztosítani gyermeke számára 2 szájmaszkot (az egyiket tartalékként a saját szekrényében tartva), valamint 1 csomag papírzsebkendőt.
    • Fertőtlenítőszert, szappant, papír törlőkendőket az iskola biztosít a diákok számára (törölközőt nem használhatnak).
    • A szájmaszk viselete az osztályban és az udvaron, ahol a diák csak a saját csoportjával tartózkodik, nem szükséges, minden más esetben viselnie kell.
    • A napköziotthon befizetési illetéke a júniusi hónapra 7 € (kérjük az 1. nap reggel leadni a nyomtatvány kitöltését követően).
    • Az iskolai büfé júniusban nem fog működni.
    • Az 5. évfolyam diákjai a tanítás vagy étkezés után rögtön elhagyják az iskola épületét.
    • Azoknak a diákoknak a számára, akik nem vesznek részt  az iskolai oktatásban, folytatódik a távoktatás.

    A feltételek betartása kötelező.

    Köszönjük!

  • Tantárgyak értékelése

    A pedagógiai tanács döntése alapján a 2019/2020 - as tanév év végi értékelése során nem lesznek osztályozva az alábbi nevelési tantárgyak: zenei nevelés, képzőművészeti nevelés, testnevelés, polgári nevelés, technika, hittan és etika.

  • Szülők figyelmébe !!!

    Az angol nyelvi hétre és az úszótanfolyamra befizetett részvételi díjak  június hónapban (legkésőbb június 30.) kerülnek visszafizetésre.

    A pontos időpontról később értesítjük a szülőket. 

    Megértésüket köszönjük!

  • UTAZÁSI TÁMOGATÁS

    Az utazási támogatás kifizetésének időpontja: 2020. április 20. // 8.00 - 13.00 óráig.

    (akik nem banki átutalással kapják)

  • Elektronikus beiratkozási kérelem - Elektronická prihláška

  • Szülők figyelmébe !!!

    Az iskola igazgatósága kéri a napközi otthont látogató tanulók szüleit, akik a napközi díját postai utalványon fizették a zspongracz.ek@gmail.com címre küldjenek bankszámla számot -- IBAN -- formában, hogy az április-júniusi díjat vissza tudjuk utalni.

    Köszönjük !

     

  • Beiratkozás az 1. évfolyamba

    Tisztelt Szülők!

    Ipolyság város  által meghatározott beiratkozási időpontok az 1. évfolyamba:

    2020. április 17 - én 14.00 - 17.00 között,

     2020. április 18 - án 8.00 - 12.00 között.

    A beiratkozás a gyermek részvétele nélkül történik.

    A beiratkozással kapcsolatos új információkat folyamatosan közölni fogjuk.

     

  • Értesítés

    Az iskolaügyi minisztérium tegnap megfogalmazott alapiskolákra vonatkozó rendelkezései:

    - Az iskolák továbbra is zárva maradnak a visszavonás időpontjáig.

    - A T9 tesztelés a 2019/2020-as tanévre törölve lett.

    - Az iskolaév tervezett befejezése június 30-a. A tananyag, amelyet esetleg nem sikerül átvenni, a 2020/2021-es tanévre lesz áttéve.

    - A középiskolákra való jelentkezéseket 2020. május 15-ig kell megejteni, melyet iskolánk nevelési tanácsadója koordinál. Orvosi igazolást nem kell a jelentkezési ívhez csatolni. A szóbeli felvételik az egyes középiskolákban 2020. június 30-ig történnek meg.

  • AZ ISKOLA BEZÁRÁSA

         Értesítjük a tisztelt szülőket, hogy Szlovákia iskolaügyi minisztere a 231/2009 törvény 3 –as §-ának 8. bekezdése alapján a COVID-19 új koronavírus terjedésének megállítása és a gyermekek egészségének megőrzése érdekében

    beszünteti a tanítást az iskolákban 2020. március 16 –tól 2020. március 27 – ig.

  • Igazgatói szabad - Tesztelés 9

           Értesítjük a tisztelt szülőket, hogy az iskola igazgatósága a 245/2008 iskolai törvény 150-es §-ának 5. bekezdése alapján 2020. április 1 – én, szerdán IGAZGATÓI SZABADOT rendel el az 5.,  6., 7., és 8. évfolyam számára a 9. évfolyam országos szintű tesztelése miatt (Testovanie 9).

      Ezen a napon az alsó tagozat és a 9. évfolyam számára az étkezde működik.                                                                                                                                                                     

    az iskola vezetősége

  • „KOSZORÚCSKA”

    Sok szeretettel gratulálunk a tánciskola végzőseinek. Nagyon büszkék vagyunk Rátok és köszönjük a csodálatos bemutatót.

  • Poznaj slovenskú reč

    Sok szeretettel gratulálunk Dömötör Viviennek, Sekereš Márknak (mindketten 4.A) és Straňák Katalinnak (9.A), akik iskolánkat kepviselték a POZNAJ SLOVENSKÚ REČ szlovák nyelvi verseny járási fordulóján Vágsellyén. Vivien és Márk ezüst-, Katka bronzsávos minősítést kapott az erős mezőnyben. Felkészítő pedagógusok Kovács Anikó és Dubovská Mária.További sok sikert kívánunk!

  • Angol nyelvi verseny

    2020. március 4-én iskolánk 3 tagú csapata – Gál Noémi, Dombai Sebastian és Hancko Darek felállásban - részt vett a Szondy György Gimnázium rendhagyó angol nyelvi versenyén. A megmérettetés az „Kedvenc mozihősöm“ címet kapta. A szervezők nem titkolt célja a hiánypótlás, hiszen ilyen típusú rendezvény nincs a térségben. A vetélkedőn kis csapatunk remekül helytállt: a Kedvenc mozifilmem kategória vitathatatlan győztese Hancko Darek lett, míg Dombai Sebastian a 2. helyet szerezte meg a 14 versenyző között. Felkészítő pedagógus Viczencz Gábor.Congratulations Guys, great job, keep on walking!

  • VÁROSUNKBAN SPORTOLUNK rajzpályázat

    Sok szeretettel gratulálunk azoknak az alsó tagozatos diákjainknak, akik a ŠPORTUJEME V NAŠOM MESTE - VÁROSUNKBAN SPORTOLUNK rajzpályázaton részt vettek. A rengeteg csodaszép rajz közül négy tanuló munkáját díjazta a zsűri:Halkó Vanessa (2.B) - 1.helyGulyás Bence (2.B) - 2.helySzilva Ádám (3.A) és Hocsák Tamás Kristóf (4.A) megosztott 3.helyFelkészítő pedagógusok Bóna Tímea és Kovács Anikó.A tanulók munkáiból készült kiállítás megtekinthető az Ipolysági Városi Könyvtárban.További sok sikert kívánunk!

strana:

Novinky

Kontakt

  • Základná škola Lajosa Pongrácza s VJM - Pongrácz Lajos Alapiskola ŠAHY - IPOLYSÁG
    Mládežnícka 24, 936 01 Šahy
  • 036 7410870

Fotogaléria