Navigácia

  • Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

        Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny regionális elődöntőjéről újabb sikerről számolhatunk be: Bóna Zsolt, 7. A oszályos tanulónk KIEMELT ARANYSÁVOS minősítésben részesült, és így továbbjutott az országos döntőbe.

    Szívből gratulálunk és sok sikert kívánunk a további szerepléséhez!

  • Matematika olimpiász

     2023. április 12 - én került megrendezésre  a Matematika Olimpiász  járási fordulója, melyet ismét szép eredményekkel zártunk.

    A megmérettetésen 2 diákunk is SIKERES MEGOLDÓ lett, Oros Lara, 8.B osztályos és Kelemen Kristóf, 8.A osztályos tanulók. Felkészítő pedagógus Kmetyo Anita.

    Mindnyájuknak szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

  • A Föld napja

       Iskolánk idén is, mint minden évben megemlékezett a Föld napjáról.

     Reggeli rádióműsor keretében a gyerekek tanulságos történetet hallgathattak meg, a nap folyamán a folyosón dokumentumfilmeket nézhettek a veszélyben lévő természetről, az élővilágról.

      A diákok figyelmét sokrétű foglalkozások – plakátkészítés, fogalmazások írása, rajzok, készítése, videók megtekintése, különböző kézműves alkotások, gyomlálás, virágok ültetése, szemétszedés - által próbáltuk felhívni arra, hogy ők is mindnyájan tudnak tenni a bolygónkért, az otthonunk védelméért.

  • Katedra irodalomverseny

       Iskolánkban már hagyomány, hogy bekapcsolódunk a Katedra – irodalomverseny négyfordulós levelezőversenybe.

         Az idén a Pagony Kiadó Abszolút Töri sorozatából Wéber Anikó: Az ellenállók vezére című ifjúsági regényével ismerkedhettek meg a versenyző csapatok. Egy időutazáson vehettek részt a 19. századba, a kiegyezés korába. A szereplőkkel együtt útra keltek az időben: megismerték a kor történelmi eseményeit, találkozhattak Kossuth Lajossal, Deák Ferenccel, Erzsébet király­néval, sőt még Ferenc József magyar királlyá koronázásán is részt vehettek.

         A 2. kategóriában 7-9. osztályos diákok mérték össze tudásukat, összesen 60 csapat. Iskolánk csapata, a Cimborák a 4. helyen került az országos döntőbe.

        A Cimborák tagjai 9. A osztályos lányok: Bobek Lilien, Fehérváry Flóra és Hulko Fatima. Munkájukat a fordulók során alapos felkészültség, nagy fokú önállóság és alkotóképesség jellemezte. Kezük nyomán gyönyörű megoldások születtek. Segítőjük Matyis Edit volt.

        A verseny döntője 2023. június 2- án, pénteken kerül megrendezésre a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen. A lányoknak szívből gratulálunk és sok-sok sikert kívánunk a végső megmérettetésen is!

  • Az iskolai étkezde értesítése

    AZ ÉTKEZÉS ANYAGI TÁMOGATÁSA 2023.5.1 – től

      Az iskolai étkezés anyagi támogatásának feltétele a törvényes képviselő által kitöltött és leadott kérvény.

    Az étkezés feltételei:

        - a szülő által helyesen kitöltött és aláírt jelentkezési lap

        - csip használata

        - az ebédről való kijelentkezés a szülő felelőssége

          Az ebédet, ha nem lett kijelentve, a szülő is elviheti 11:45 – 13:30 óra között.

       Abban az esetben, ha a gyermek nem vesz részt a tanításon, a szülő köteles őt kijelenteni az ebédről. Ha ez nem történik meg az alább megadott időpontig, a gyermek nem jogosult a támogatásra és a szülőnek térítenie kell az ebéd teljes összegét.

    Ebédről való kijelentkezés:

    Hétfőn reggel 7:00 óráig, a többi napról való kijelentkezés az előző napon 14:00 óráig lehetséges.

    Kivételes esetben 6:30 óráig aznap reggel (indoklást legyenek szívesek nem írni)

       - elektronikusan a www.eskoly.sk/mladeznicka24/jedalen weboldalon a megadott névvel és jelszóval

       - sms üzenet formájában a következő telefonszámra: +421 907 226 610

       - e-mailben a  sahyjedalen@gmail.com címre lehet küldeni a kijelentkezést

       A gyermekek részvétele a tanításon havonta kétszer lesz ellenőrizve, és abban az esetben, ha nem járt volna a támogatás, a szülő köteles lesz a kiküldött csekk alapján befizetni az összeget.

    Megértésüket köszönjük!

  • A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA

        A magyar költészet napja alkalmából iskolánk tanulói ünnepi műsort tekinthettek meg az emeleti folyosón. A műsor Fehérváry Flóra (9. A) szavalatával vette kezdetét, aki részletet adott elő Weöres Sándor: Az éjszaka csodái c. verséből. Így alkalmuk nyílt iskolánk tanulóinak és pedagógusainak is arra, hogy meghallgassák azt az előadást, amellyel Flóra a Tompa Mihály Országos Verseny döntőjébe jutott. Ezután Bobek Lilien (9. A) és Kardoš Benjamin (9. A) mutatta be József Attila jelentőségét, életét és munkásságát. A bemutatót a költő legismertebb versei tarkították, szöveges és megzenésített formában is. A Mama c. verset Viczencz Gábor magyar-angol szakos tanárunk tolmácsolásában hallhattuk. A műsor záró részében  Máté Nikolett (8. A) Sajó Sándor: Magyar kereszt c. versét adta elő, majd meghallgattuk a Kertész leszek c. József Attila-vers megzenésített változatát Koncz Zsuzsa előadásában.

       A kis előadói csapat méltó ünnepi hangulatot varázsolt a rögtönzött képzeletbeli színpadra. Köszönjük diákjainknak és felkészítő tanáruknak,  Matyis Editnek.

  • Beiratkozás az 1. évfolyamba

    Tisztelt Szülők!

       Ha a beíratáskor csak egy törvényes képviselő lesz jelen, kérjük az alábbi linken letölthető meghatalmazást (Meghatalmazás)  a másik törvényes képviselő által kitölteni és a beiratkozáskor elhozni. ( A meghatalmazást nem kell hitelesíttetni!)

       Szeretettel várjuk Önöket!

  • Atlantis - Léva

     Felső tagozatos tanulóink látogatást tettek Léván az Atlantis természettudományi élményközpontban. A gyerekek interaktív programok révén számos új ismeretre tettek szert játékos, szórakoztató formában.

     Köszönjük a Szülői Szövetségnek az utazás biztosítását!

  • A KÁLVÁRIA TISZTÍTÁSA

    Az ipolysági kálvária zöldövezetének tavaszi rendbetételénél segédkeztek 8. évfolyamos diákjaink.

       Köszönjük, hogy lelkesen kivették részüket a munkából!

  • Pitagorasz matematikaverseny

    A Pitagorasz matematikaverseny járási fordulóján idén is nagyon szépen szerepeltek diákjaink:

    Buchta Anna (6. A) – 3. hely

    Varga Réka   (7. A) – 4. hely

    Sikeres megoldóink:

        Buchta Áron   (3.A)

        Kminiak Alex (3. A)

        Gálik Dorka    (4.A)

        Csákvári Bence (5.A)

    Felkészítő pedagógusaik Valacsay Mária, Laczkovszki Katalin, Koháry Veronika, Bóna Zsolt és Kmetyo Anita.

       Mindnyájuknak szívből gratulálunk!

     

  • Tompa Mihály szavalóverseny országos elődöntője

      Örömmel adjuk hírül, hogy a Tompa Mihály Országos Verseny országos elődöntőjén, 2023.03.29-én Léván tanulóink ismét kitűnően szerepeltek.

      Szeretettel gratulálunk:

    •  a fantasztikus eredményhez, az aranysávhoz Fehérváry Flóra 9. A osztályos tanulónknak, aki Rimaszombatban az országos döntőben képviseli majd iskolánkat június közepén és
    • az ezüstsávhoz Bóna Zsoltnak a 7. A osztályból.

       Szavalóinknak a továbbiakban is sok sikert kívánunk, Flórának pedig szép élményeket Rimaszombatban és sok sikert a döntőbeli szerepléséhez! A tanulók felkészítői Matyis Edit és Nagy Tímea voltak.

  • BIBLIA OLIMPIA

       Immár hagyományosan az idei tavasszal is megrendezésre került a Biblia olimpia esperesi (járási) fordulója, ahol egyházi és állami iskolák háromtagú csapatai adtak számot felkészültségükről.

       Az 1. helyet hozták el iskolánk diákjai: Vágvöldi Dóra (5.A), Sekereš Márk (7.A) és Kelemen Kristóf (8.A), így a saját kerületük legjobb helyezettjeiként meghívást kaptak az országos döntőre, amelyre április 25-én Komáromban kerül sor. Felkészítő pedagógusuk Medve Erika.

       A nagyszerű eredményhez mindnyájuknak szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

  • IGAZGATÓI SZABAD

     Értesítjük a tisztelt szülőket, hogy az iskola igazgatósága 2023. március 31 – én, pénteken igazgatói szabadot rendel el, mivel iskolánk Honti Pedagógustalálkozó címen szakmai napot szervez.

    Megértésüket köszönjük!                                                                                                                    

                                                                                                                                                      az iskola vezetősége

  • Tojásfa díszítés

     A közeledő ünnepek alkalmából napköziseink saját készítésű alkotásokkal díszítették a város kis parkjában álló tojásfákat.

  • NYITOTT NAP

     Szeretettel várjuk iskolánkba a leendő kisiskolásokat és szüleiket a 2023. március 28 - án, kedden megtartandó nyílt napunkra, ahol bepillantást nyerhetnek az iskolában folyó munkába.

  • Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulója

       A Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulóján öt tanulónk vett részt 2023. március 17-én Léván. Az iskolai és a körzeti forduló után itt is sikeresen szerepeltek, és helyt álltak az erős mezőnyben  versben és prózában is.

       Két tanulónk  produkcióját a zsűri aranysávos minősítéssel jutalmazta, és így ők az országos elődöntőbe jutottak, amely március 29-én, szintén Léván kerül megrendezésre:

    II. kategória - Próza: Bóna Zsolt, 7. A,

    III. kategória - Vers: Fehérváry Flóra, 9. A.

    Három tanulónk pedig ezütsávos minősítésben részesült:

    I. kategória - Próza: Gyenes Lucy, 1. B,

    I. kategória - Vers: Balázs Zorán, 2. B,

    II. kategória - Vers: Csákvári Bence, 5. A.

       Mindannyiuknak szívből gratulálunk, köszönet és hála részvételükért és  kitartásukért.  A továbbjutóknak sok-sok sikert  kívánunk az országos elődöntőn.

  • Igazgatói szabad

       Értesítjük a tisztelt szülőket, hogy az iskola igazgatósága 2023. március 22 – én, szerdán IGAZGATÓI SZABADOT rendel el az 5. - 8. évfolyam számára a 9. évfolyam országos szintű tesztelése miatt (Testovanie 9).

         Ezen a napon az alsó tagozat és a 9. évfolyam számára az étkezde működik.

                                                                                                                                                     az iskola vezetősége

  • Tompa Mihály Országos Verseny

      2023.03.10-én iskolánk 18 tanulója vett részt  a XXX. Tompa Mihály Országos Verseny körzeti fordulóján az ipolysági Városi Könyvtárban.

    Minden tanulónkra büszkék vagyunk, akik az iskolai forduló helyezettjeiként itt is megmérettették magukat egy-egy vers vagy prózai mű előadásával.

    A zsűri döntése alapján a járási fordulón Léván öt aranysávos versenyzőnk képvisel bennünket:

    1. kat. - Próza: Gyenes Lucy, 1. B,

    1. kat. - Vers: Balázs Zorán, 2. A,

    2. kat  - Vers: Csákvári Bence, 5. A,

    3. kat. - Próza: Bóna Zsolt, 7. A,

    3. kat. - Vers: Fehérváry Flóra, 9. A.

    Szívből gratulálunk nekik, és további sikeres szereplést kívánunk. Felkészítő pedagógusok: Fabian Anikó, Mészáros Ildikó Zsuzsanna, Matyis Edit és Horváth Baka Zsuzsanna.

    Szeretettel gratulálunk Máté Nikolettnek, aki Petőfi Sándor: Apostol c. verséből szavalt egy részletet. A zsűri a versválasztásért (A költő 200 éve született.) és az előadásért Nikit különdíjban részesítette.

    Elismeréssel szólunk az ezüstsávos besorolást kapott tanulóinkról is, akik méltón képviselték iskolánkat:

    Vincze Attila (1. A), Bartal Oliver (2. A), Harman Timo (2. A), Kovács Leyla (2. B), Szabó Dorinka (3. A), Sági Félix (3. A), Gálik Dorka (4. A), Genaoui Amira (4. A), Križan Viktória (4. A), Kürthy Orsolya (5. A), Tóth Levente (6. A), Máté Nikolett (8. A), Csala Veronika (8.B).

    Köszönjük a részvételt. 

  • ISKOLATENISZ

       Iskolánk bekapcsolódott a „Tenisz az iskolában“ nevű programba, mely alsó tagozatos tanulók számára kínál lehetőséget, hogy megismerkedhessenek a tenisz világával.

       A gyermekek játékos mozgásfejlesztő testnevelés órákon vesznek részt. A teniszjáték által élményszerű, pozitív tapasztalatokat szerezhetnek, miközben játszva sajátítanak el fontos mozgásmintákat.

       A program további célja a  gyermekek egészséges életmódra, rendszeres sportolásra való nevelése is.

       Az órákat Lőwy Szőllősy Judit testnevelés szakos tanár és edző tartja.

      

  • Felolvasómaraton

       Hagyományainkoz híven ebben a tanévben is részt vettek tanulóink a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár által meghirdetett és az Ipolysági Városi Könyvtár által közvetített felolvasómaratonban. 2022. február 28-án iskolánk 133 (27 alsó és 106 felső tagozatos) tanulója is megemlékezett Babits Mihály életéről és munkásságáról. A 3-9. évfolyamok tanulói prezentációt tekintettek meg a költő életéről, közös olvasás keretében verseket olvastak fel (Messze… messze …, Esti kérdés, Miatyánk, Húsvét előtt) és meghallgatták őket művészi előadásban is. Babits Mihály 140 éve született.

strana:

Novinky

Kontakt

  • Základná škola Lajosa Pongrácza s VJM - Pongrácz Lajos Alapiskola ŠAHY - IPOLYSÁG
    Mládežnícka 24, 936 01 Šahy
  • 036 7410870

Fotogaléria